Tomán Edina vagyok, és pszichológusként és írni-szerető-emberként egyaránt hiszek a kimondott szavak és a tiszta kérdések gyógyító erejében, önreflexiót segítő lehetőségében. „…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.” írta Illyés Gyula, arra utalva, hogy a lelki problémák belátása és kimondása már fél gyógyulást jelenthet. 

Hiszek abban, hogy öntudatunk a legnagyobb kincs, ez tesz bennünket a világot nem pusztán szemlélő, hanem átélő emberré. Életemben és segítői hivatásomban azt a tudatosságot és tapasztalatot tudom magammal vinni, amely saját traumatikus élethelyzeteimmel való hosszú és nehéz megküzdési folyamatok során vált identitásom szerves részévé. 

Oldalam szimbólumaként nem véletlen választottam az ajtó, illetve a kapu vizuális megjelenítését: ezek szimbolizálják az átjárást két állapot – az ismert és az ismeretlen, a járt és a járatlan, az elfojtott és a megélt tartalmak megtapasztalása között. Ennek az átjárónak dinamikus és pszichológiai értéke van, hiszen nem csupán alternatívát javasol, hanem felhív minket arra, hogy átlépjünk, merjünk belépni az ismeretlenbe, elhagyni a járt utat. Hiszen, amíg ragaszkodunk ahhoz a téves elképzelésünkhöz, hogy problémáink, fájdalmaink, nehézségeink rajtunk kívül álló okok következményei, amíg nem ismerjük fel, hogy egyedül mi vagyunk felelősek életünkért, addig egyhelyben toporgunk. Az ajtó ennek az ismeretlenbe való utazásnak lehet a nyitánya – ami éppen ismeretlensége okán sokszor szorongáskeltő, mégis az első, s egyik legfontosabb lépés annak irányába, hogy átláthatóbbnak és hozzáférhetőbbnek érezzük saját tulajdon életünket.