“Félelem ragadott meg engem…”

A kórterem üres volt, de tudtam, ez pillanatnyi állapot. Talán már ma egy új beteg fog ezen az ablakon kinézni pont ebből a szögből, ahonnan most én nézek kifelé. Az ásványvizes flakonomból újra kifogyott a víz – ma már harmadszor. Pedig délelőtt 10 óra van, és a flakon másfél literes. Az négy és fél liter. Plusz a reggeli fél liter, azonnal felkelés után. Öt liternél járok. És szomjazom. Szeretnék kimenni és megtölteni a flakont, de nem szívesen mennék ki, miközben a gyakorlatvezető onkopszichológus éppen arról beszél, milyen speciális nehézségek léphetnek fel, ha egy személyiségzavarral élő személyt diagnosztizálnak rákkal. Megszédülök, néhány pillanatra bizonytalanná válnak az irányok; a fent és a lent, az előre és a hátra. Nekidőlök hátammal a falnak, ami biztos támaszt ad. Maradék erőmet arra használom, hogy a többiek ne vegyék észre: nem vagyok jól. Izzadni kezdek, folyik a sós víz a halántékomon, a falnak támasztott hátamon átnedvesedik a póló. Szívem ki akar szakadni a mellkasomból, amivel nem is volna baj, de nincs két egyforma szívverésem. Mi történik?

Read More →